Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vállalatok a nemzetközi piacokon

2009.06.19

Vállalatok a nemzetközi piacokon

1. Belpiac, külpiac, világpiac fogalma és sajátosságai

A piac, mint a tényleges és potenciális eladók és vevők, illetve azok cserekapcsolatainak rendszere, sokféle formában jelenik meg. Egy ország zárt piacát elemezve megállapítható, hogy minden gazdasági szereplőt azonos jogi és piaci törvények, és szokások, azonos kulturális hagyományok vesznek körül. Egy ország piaca tehát ebben az értelemben egységes piacnak tekinthető.

Minden nemzetgazdaság valamilyen mértékben nyitott gazdaság, azaz vállalatainak a külpiacon is vannak gazdasági kapcsolatai. A külpiac fogalma valamely vállalat külföldi üzleti tevékenységét, kapcsolatait fejezi ki. A világpiac a nemzetközi forgalomba kerülő áruk és szolgáltatások, valamint a résztvevő tényleges és potenciális szereplők, és a működésüket meghatározó törvények, szokások és viselkedésmódok összessége. Nagyon széles értelemben a világpiac az egyes nemzeti piacok és azok kapcsolatainak összessége. Egységes világpiacról azonban nem beszélhetünk, bár a történelmi fejlődés és a globalizáció ennek az irányba mutatnak. Jelenleg három nagy piaci egység köré tömörül a világ gazdasága: USA, Délkelet-Ázsia (ezen belül is elsősorban Japán), valamint az EU.

A nemzetközi piacok részét képező nemzeti piacok nagyon eltérnek egymástól. Mindegyik már kulturális, történelmi, politikai és gazdasági háttérrel rendelkezik, ezért ezekre a piacokra (a monopolpiacokhoz hasonlóan) igen nehéz a belépés. A nemzetközi piac legfőbb sajátosságai:

  • a szereplők erőviszonyai egyenlőtlenek
  • korlátozott a piacokon való ki- és belépés
  • eltérőek a törvények, szokások, szabványok, a kultúra
  • eltérőek a pénznemek és a pénzrendszerek
  • eltérőek az árarányok (pl. olcsó az élelmiszer, de drága a technika vagy fordítva)
  • eltérő a költségszerkezet (pl. drága a munkaerő és olcsó a technika, vagy olcsó a nyersanyag, de drága a technika stb.)
  • eltérő az adók rendszere (pl. adókedvezmények mértéke, áfa, társasági adó szabályai stb.)
  • vámok korlátozhatják az áruforgalmat, hiszen beépülnek egy termék értékébe, növelik annak árát
  • a belföldinél többnyire nagyobbak szállítási távolságok és költségek

Egy nemzetgazdaság fontosabb környezeti tényezői:

  • gazdasági környezet: az ország gazdasági fejlettsége, mérete, gazdaságpolitikája, valutájának stabilitása, nyersanyag-ellátottsága, fizetőképessége (eladósodottsága) stb.
  • politikai-jogi környezet: politikai stabilitás, politikai berendezkedés, vámok, adók és egyéb külkereskedelmi szabályozások, tőkebefektetések jogi védelme stb.
  • kulturális környezet: kulturális, erkölcsi, vallási sajátosságok, szokások, hagyományok
  • vállalkozási (üzleti) környezet: vállalkozások működési feltételei, támogatások, az üzleti partnerek megbízhatósága, a gazdasági kapcsolatteremtés feltételei, nehézségei, korrupció, az információs és bankrendszer fejlettsége stb.

2. A vállalat külpiacra lépésének fokozatai

Egy vállalat külpiacra lépésének célja, iránya szerint lehet export (kivitel), illetve import (behozatal). Ennek tárgya lehet áru, szolgáltatás, tőke vagy valamilyen anyagi értéket képviselő jog (pl. licencszerződés):

A piacra lépésnek, mélységétől, intenzitásától, kockázatától és a várható profit mértékétől függően, több fokozatát különböztetjük meg:

  • közvetett (indirekt) export: a vállalat nem kerül közvetlen kapcsolatba az importáló ország piacával, azaz a belföldi vállalat egy közvetítő kereskedő közbeiktatásával exportálja termékét. Általában kis kockázattal, de ugyanakkor kevesebb profittal is jár.
  • közvetlen (direkt) export: a vállalat saját nevében bonyolítja le – ügynökei vagy képviselői, kirendeltségei útján – az exportügyletet, azaz közvetlen kapcsolat jön létre a belföldi vállalat és a külpiac között. Ennek már nagyobb a kockázata, költsége, de ugyanakkor nagyobb profitot is remélhet a vállalat.
  • licencia, know-how, ill. franchise szerződés esetén a vállalat nem a termékét értékesíti külföldön, hanem valamilyen termékének gyártási jogát, névhasználatát engedélyezi a külföldi partner számára. Az ilyen szerződés már mélyebb fokát jelenti a külpiacra lépésnek.

  • vegyesvállalat (joint venture) létrehozása bármelyik előző piacra lépési formából kifejlődhet. Ekkor már az exportáló vállalat tőkebefektetéssel is hozzájárul egy új vállalkozás megalapításához. Ez a piacra lépési forma még több helyi információt és beleszólást biztosít az exportáló vállalatnak. Ugyanakkor jelentős a kockázata is, mivel már nem csak áruját, hanem tőkéjét is kivitte a hazai környezetből. Egy ilyen befektetést éppen ezért alapos politikai, gazdasági elemzés előz meg.
  • közvetlen tőkebefektetéssel, beruházással a vállalat új telephelyet létesít külföldön. Ekkor már teljes egészében alkalmazkodnia kell az adott ország törvényeihez, gazdaságpolitikájához, üzleti életéhez. Ugyanakkor előnye, hogy a vállalat belső működtetésében teljes szabadságot élvez, nem kell alkalmazkodnia egy belföldi üzlettárs eltérő érdekeihez. (pl. Opel és a Suzuki beruházásai Magyarországon)

A vegyesvállalat, ill. a közvetlen külföldi beruházás megvalósítását működőtőke-kivitelnek nevezzük. Az ilyen befektetések célja gyakran, hogy az erőforrások árkülönbségeit (pl. olcsó munkaerő, olcsó nyersanyag stb.) kihasználva olcsóbb termelési eljárást valósítson meg a vállalat.

·         teljes skálájú nemzetközi termelés és marketing: ebben az esetben a termelés és az értékesítés a világ sok országában lévő leányvállalatok láncolatában folyik. Az ún. multinacionális nagyvállalatok a világpiac egészét közvetlen működési területüknek tekintik. Egy globális stratégia alapján szerzik be a nyersanyagot, központilag döntik el mit hol szereznek be, gyártanak és értékesítenek. A vállalat minden telephelyet igyekszik odahelyezni, ahol számára gyártási vagy értékesítési szempontból előnyösebb. A multinacionális cég egyes vállalatai közötti forgalom úgy zajlik, mint egy jelentős belpiac. Ezért akkora üzleti hatalommal és tőkeerővel rendelkeznek, hogy – vár alkalmazkodnak valamelyest a befogadó országok helyi piacához – képesek piaci stratégiájuknak alárendelni a nemzeti piacokat. Ilyen például az IBM, a Microsoft, General Motors stb.

A felsorolt fokozatokat figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a kis- és közepes vállalatok a külpiacra lépés legegyszerűbb fokozataira képesek. (Magyarországon döntő súlya a közvetett exportnak van, de jellemző még a licencszerződés, ill. a vegyes vállalatok alapítása, és a multinacionális vállalatok letelepedése is.) A kisvállalatok nemzetközi fellépése többnyire ún. támadó jellegű piacra lépés, azaz a vállalatok többnyire pillanatnyi előnyöket, eseti lehetőségeket használnak ki. Tőkeerejük kicsi, ezért a partnervállalat fizetési nehézségei is zavarokat okozhatnak, saját értékesítési hálózatot sem tudnak kiépíteni, szűk a termékválasztékuk, és gyakran a vevő (kereskedő) márkanevét kell árujukon feltüntetniük, ill. a vevő által átadott anyagokból készítik el bármunka formájában az előírt terméket.

A nagyvállalatok képesek szinte bármelyik piacra lépési formát hatékonyan alkalmazni, kivéve a teljes skálájú nemzetközi termelést, ami csak a világ néhány óriás vállalatának a lehetősége.

3. Abszolút és komparatív előnyök

  • Adam Smith fejtette ki először a nemzetközi munkamegosztás előnyeit. Véleménye szerint a nemzetközi munkamegosztásból jelentős előnyök érhetők el, ha minden ország olyan termékek termelésére szakosodik (specializálódik), amelyek előállítására kedvezőbbek a feltételei, így alacsonyabb ráfordítással képesek azt megtermeli. Ezt nevezzük az abszolút előnyök elméletének.

·         Az előbbi elméletet David Ricardo fejlesztette tovább, kidolgozta a komparatív előnyök elméletét. Eszerint akkor is létrejöhet különböző fejlettségű országok között előnyös csere, ha az egyikük abszolút hátrányban, de relatív előnyben van egyes termékek előállításakor a másik országhoz képest. Klasszikus példája Anglia és Portugália kereskedelme:

 

Bor

Posztó

Portugália

80 óra

90 óra

Anglia

120 óra

100 óra

Portugáliának abszolút előnye van mindkét termék előállításában, hiszen kevesebb munkaóra alatt képes ugyanakkora egységet előállítani a termékekből, mint Anglia. Ugyanakkor Angliában a posztó termelésében komparatív előnye van, mivel lemaradása ebben a termékben kisebb, mint a bor termelésében. Így Angliának posztó, Portugáliának bor termelésére kell szakosodnia. A két termék cseréje révén mindkét ország előnyös üzletet köthet. Gyakorlatilag mindig létezik komparatív előny két ország között valamely termékben. A valuták átszámításával kimutatott termékárak általában jelzik a komparatív előnyöket és hátrányokat. Az előnyös kereskedelem nem az abszolút, hanem a komparatív előnyökön alapul. Ezek az előnyök azonban csak „pillanatnyi” előnyöket jelentenek, hosszú távon az előnyök alakulása igen eltérő lehet.


4. Verseny a nemzetközi piacokon

Ahhoz, hogy egy vállalat sikeresen működjön, a verseny sok részterületén kell sikerrel szerepelnie. A legfontosabb területek: az árak, a költségek, a termék a minőségi tényezők.

a,         A költségek és a verseny: az esetek többségéven a nemzetközi piacra lépett vállalatok termékei- sokféle egyesi sajátosság ellenére – nagyon hasonlítanak egymásra. Ezért hosszabb távon az a vállalat kerülhet előnybe, amelynek a legkisebbek a költségei. A nemzetközi kereskedelemben a relatív (komparatív) költségelőnyöknek van szerepe. Pl.: az az ország, ahol viszonylag alacsonyabbak a munkabérek, mint már országokban, a munkaigényes iparágakban érhet el komparatív előnyt. Ugyanakkor fontos, hogy nem a munkabérek abszolút nagysága számít, és a munkaerő ugyanazt a minőségű munkát kell, hogy elvégezze. (pl. a multinacionális vállalatok távol-keleti, ill. közép- és kelet-európai terjeszkedése).

A komparatív előnyök mellett fontos a termelésben a méretgazdaságosság. Ugyanis általában igaz, hogy egy vállalt minél többet állít elő egy termékből, annál kisebb lesz az átlagköltsége (egy bizonyos mennyiségig). Ezért, ha a belső felvevőpiac nem elég nagy, akkor a termékeket exportálni kell. Az export lehetősége nélkülözhetetlen a versenyképes termelési költségek eléréséhez. (pl. az autógyártásban kb. 1 millió darabos termelés számít a leggazdaságosabbnak).

b,         Működőtőke-export: a költségek csökkenthetők külföldi beruházással, azaz működőtőke-exporttal is. Ez annyiban tér el az áruexporttól, hogy egyesíti az alacsony tényezőköltségekből, valamint a fejlett technika és munkaszervezés alkalmazásából fakadó előnyöket. (pl. egy francia cég beruházása Magyarországon nemcsak az alacsony munkaerőköltségekből, hanem a francia technológia és termelési módszerek alkalmazásából fakadóan is alacsonyabb termékárakat tud kialakítani). A külföldre telepített vállalatok révén ráadásul nemcsak a közvetlen üzemi költségek csökkenthetők, hanem a szállítási költségek és a vámok is megtakaríthatók.

c,         Az árak és a verseny: Belföldön viszonylag egységes szokások, feltételek és árak jellemzik a piacot, ugyanakkor egy vállalat, ha külpiacra lép igen eltérő sajátosságokkal találja szemben magát. Bizonyos tömegcikkeknek (főként tőzsdei áruknak, pl. kőolaj, búz, kukorica stb.) viszonylag egységes árai alakultak ki, de ezek a tőzsdei árak sem kötelező érvényűek, el lehet tőlük térni. A termékek többségének azonban nincs egységes ára, piaconként eltérő árakkal kell a vállalatoknak szembenézniük. Az ár a termék piacra lépésének „stratégiai” tényezője. Az árdiszkrimináció tehát a vállalati külpiaci stratégia fontos eszköze. A kisvállalkozások többnyire kénytelenek elfogadni a nagy külföldi partnerek árajánlatát, ezért nincs komoly külpiaci árstratégiájuk. A nagyvállalatok, különösen a multinacionális vállalatok azonban komoly árstratégiával rendelkeznek, azaz alaposan kiszámítják, milyen áron érdemes egy terméket piacra vinni:

·         Lefölöző árstratégia alkalmazható, ha a termék egészen újszerű, és rugalmatlan keresletre lehet számítani az adott piacon. (pl. luxus termékek, presztízstermékek esetén) Magas áron indít.

  • Behatoló árstratégia alkalmazható, ha egy kisvállalat szeretne egy kisebb részt „kihasítani” az adott külpiacon. Alacsony áron indít. De nagyvállalatok is gyakran alkalmazzák ezt az árstratégiát. A támadó szándékkal megállapított alacsony ár azonban komoly problémát okozhat a nemzetközi kereskedelemben. Dömpingárnak minősíthetik, ha a vállalat alacsonyabb árat állapít meg a költségeinél, vagy hazai árainál, és nagy mennyiségben árasztja el az importőr országot, kárt okozva ezzel az adott ország termelőinek. Ez ellen az ország ún. antidömpingvámmal rendelkezhet.

 


 
 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 614708
Hónap: 6801
Nap: 177